Rólunk
Azért vagyunk itt, mert tudjuk, hogy csak a műveltség vezet ki az emberi szenvedés börtönéből; ez a kulcs ahhoz, hogy minden emberi lény számára megadjuk a lehetőséget; a kulcs a szabad és reményteljes jövőhöz. Azért vagyunk itt, hogy egy olyan évtizedet indítsunk el, amelyben ez a remény valóra válik.” – Kofi Annan, az Egyesült Nemzetek Szervezetének volt főtitkára

Hiszünk benne, hogy az emberi jogok életbe léptetése által méltóságot és tiszteletet hozunk minden ország népe számára, és ezzel megvalósul a béke és az együttműködés.


Mi a Fiatalok az Emberi Jogokért?
A Fiatalok az Emberi Jogokért Nemzetközi Szervezete (YHRI) egy nonprofit szervezet, amelyet 2001-ben dr. Mary Shuttleworth pedagógus alapította. Dr. Shuttleworth Dél-Afrikában, az apartheid idején született és nott fel, így tanúja volt annak, hogy a hátrányos megkülönböztetés és az alapveto emberi jogok hiánya milyen megsemmisíto hatással jár. A szervezet mára már globális mozgalommá notte ki magát, és több száz csoportot ölel fel az egész világon.


Célunk
A Fiatalok az Emberi Jogokért csoport célja az, hogy életre keltse az emberi jogokat.
Hogy mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy széles körben ismerjék és érvényt tudjanak szerezni ezeknek a jogoknak az emberek mindennapjaikban is.
Célunk eléréséhez ösztönözni kívánjuk a fiatalokat, hogy ők maguk is ismerjék meg ezeket a jogokat, ismerjék fel bennük, hogy ez nélkülözhetetlen saját boldog jövőjük számára, és aktívan terjesszék tovább mások számára is.
Az Emberi Jogok terjesztésének sok féle módját alkalmazzák világszerte szervezeteink, pl. kiadványok , filmek, figyelemfelkeltő kampányok, előadások  stb. segítségével népszerűsítik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.


Mi ad aktualitást munkánknak?
A Nyilatkozat 1948-ban, a II. világháború embertelenségei után született meg azért, hogy elejét vegye újabb szörnyű háborúk kialakulásának. Létrehozói szándéka az volt, hogy ennek a mindenki által elfogadható szabálygyűjteménynek az elterjesztésével és oktatásával ne ismétlődhessenek meg a háború borzalmai.
Sajnos, mivel a Nyilatkozatot nem tanították megfelelően széles körben, a tartalma nem vált eléggé ismertté, így az életbeléptetése nem sikerült. Manapság még a felnőtt emberek nagy többsége sem tudna 2-3 szabályánál többet felsorolni, arról nem is beszélve, hogy ha csak saját hazánkban körülnézünk, sajnos könnyen találunk olyan helyzeteket, amik megsértik a nyilatkozat pontjait.


Partnereink
Felismertük annak fontosságát, hogy minden kontinensen hasonló célú személyekkel és csoportokkal működjünk együtt, hogy tanuljunk egymás nehezen szerzett tapasztalataiból, és hogy azok felhasználásával minden kontinensen elérjük a fiatalokat.
Nemzetközi szinten együttmuködő partnereink között vannak tanárok, diákok, más emberjogi szervezetek, hivatalok.
Magyarországon is keressük azokat a személyeket, szervezeteket, akik egyetértenek céljainkkal, és összefogva erősíteni tudjuk egymást.
Amennyiben szeretne kapcsolatba lépni velünk, keressen minket!


Nemzetközi szervezetünk
Youth for Human Rights International
http://www.youthforhumanrights.org/


Várjuk észrevételeit!

Az Ön e-mail címe:

Üzenet:




Honlapkészítés